Csajosan-csajos :)

Jó szórakozást mindenkinek.. <3 <3 !!

BYTHEWAY

Egy magyar fiúegyüttes, a 2013-as X-Faktor 2. helyezettje és egyben a verseny legsikeresebb csapata.

A jelenlegi formáció a magyarországi X-Faktor negyedik évadában tűnt fel először, bár a korábbi szériákban így vagy úgy, de mindannyian szerepeltek már. A 2013-as évadban bejutottak az élő show-ba, mentoruk Szikora Róbert volt.

Az együttes neve az angol "by the way" kifejezésből származik. Magyar jelentése: mellesleg, egyébként, apropó.

Patocska Olivér és Szikszai Péter már a 2011-es szériában is kipróbálta magát, ám itt a válogatók során kiestek a versenyből. 2012-ben már "ByTheWay" néven a mentorházig jutott egy együttes, melyben 2 jelenlegi tag, Olivér és Péter már benne voltak, egy harmadik taggal, aki azóta kiszállt. A mentorok házában Nagy Feróúgy döntött, hogy nem viszi magával a fiúkat az élő showba. A versenyből való kiesés után azonban összeálltak Bencével és Ya Ou-val, akiket a táborban ismertek meg, és így alakult meg a jelenlegi felállása az együttesnek.

A jelenlegi formában a 2013-as X-Faktorban tűntek fel, és a mentorok házának megpróbáltatását is sikerrel vették. Szikora Róbert továbbjuttatta a csapatot az élő showba.

A negyedik döntőben a fiúk azonban az utolsó két hely egyikén végeztek, amire a produkcióik, valamint az igen rövid idő alatt megnőtt rajongótábor alapján nem számított senki. Így végül azonban párbajozni kényszerültek Csordás Ákossal. A párbaj után a mentorok döntetlenül szavaztak, és a nézői szavazatok döntöttek, miszerint a ByTheWay-nek kellett távoznia a versenyből.

A magyarországi X-Faktor történetében először azonban egy énekes (Bozsek Márk) visszalépett a versenytől, így helyére visszatérhetett a műsorba a legutolsó kieső — a ByTheWay. Ezzel újabb esélyt kaptak a bizonyításra, és már a következő héten újból ott állhattak a színpadon.[1] Visszatérésük után minden adásban az 1. helyen végeztek, azaz ők kapták a legtöbb szavazatot a nézőktől.

Bejutottak a Fináléba, ahol 2. helyezést értek el, így a magyar X-Faktor legsikeresebb csapatává váltak.

Tagjai:

  • Feng Ya Ou Ferenc (22 éves)
  • Patocska Olivér (22 éves)
  • Szikszai Péter (27 éves)
  • Vavra Bence (20 éves)                                                                          

    Feng Ya Ou Ferenc

     

    Életkor: 22

     

    Családi állapot: kapcsolatban

     

    Hajszín: fekete

     

    Szemszín: sötét barna

     

    Csillagjegy: Ikrek

     

    Magasság: 187 cm

     

    Hobbi: zene, mindenféle labdajátékot a hobbimnak tartok

     

    Kedvenc szín: fekete

     

    Kedvenc étel: a kínai húsos táska

     

    Kedvenc film: Bakancslista

     

    Kedvenc előadó: Bruno Mars, Nils Landgren, Simon and Gerfunkel

     

    Kedvenc tárgy: jelenleg az új sportcipőm

     

    Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

     

    Gimnáziumi érettségi, 2 év konzervatóriumi képzés, 1 év zeneművészeti főiskola Győr.

     

    Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

     

    Lányok terén rendkívül válogatós vagyok.

     

    Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

     

    Számos klasszikus illetve könnyűzenei zenekarnak voltam már tagja, melyekkel rengeteg fellépést tudhatunk magunk mögött mindenféle rendezvényen. Valamint zenei iskolákba jártam.

     

    A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…:

     

    Amikor az édesapámhoz költöztem 12 éves koromban. Nehéz lépés volt, de nagyon boldog voltam akkor.

     

     

    Patocska Olivér

     

    Életkor: 21

     

    Családi állapot: kapcsolatban

     

    Hajszín: szőke

     

    Szemszín: színváltós (zöld, kék, szürke, barnás zöld)

     

    Csillagjegy: Bika

     

    Magasság: 189 cm

     

    Hobbi: zene, foci, evés, főzés, kirándulás

     

    Kedvenc szín: zöld

     

    Kedvenc étel: tatar beafsteak

     

    Kedvenc film: 7 élet, Keith, It´s kind of a funny story

     

    Kedvenc előadó: James Arthur, Ed Sheeran, 1D, Justin Bieber, Usher

     

    Kedvenc tárgy: Gitár Ùr

     

    Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

     

    Gimnáziumi érettségi, életművész vagyok, a ByTheWay tagja

     

    Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

     

    Aki kedves velem, azzal en is kedves vagyok. Nem szeretem a rossz szándékú embereket, és a nem őszintéket sem.

     

    Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

     

    10 év klarinét, 3 év furulya, 1,5 év gitár, 2 hónap zongora:D… 2 éve pedig énekelek

     

    A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…:

     

    Felismertem mennyire szabad ember vagyok.

     

     

    Szikszai Péter

     

    Életkor: 26

     

    Családi állapot: kapcsolatban

     

    Hajszín: barna

     

    Szemszín: barna

     

    Csillagjegy: Nyilas

     

    Magasság: 180 cm

     

    Hobbi: ének, stúdiózás, tenisz, kondi, csocsó, billiárd

     

    Kedvenc szín: kék

     

    Kedvenc étel: lazac

     

    Kedvenc film: Kegyetlen játékok, Randiguru

     

    Kedvenc előadó: Jamie Winchester, Boyce Avenue

     

    Kedvenc tárgy: gitárom

     

    Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

     

    teniszedző, hangtechnikus, közgazdász - Jelenleg a Corvinus Közgazdasági Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán tanulok mester szakon.

     

    Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

     

    ”Zene nélkül az élet tévedés volna.” Nem hiszem, hogy lenne állítás, amivel jobban egyet értek. Mindennap úgy kelek fel és fekszem le, hogy a zenére gondolok. Ha egyszer sikerül egy olyan dalt írnom, amire az emberek emlékezni fognak sokáig, akkor már nem éltem hiába.

     

    Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

     

    Viszonylag régóta foglalkozom a zenéléssel. Már általános iskolás koromban elkezdtem gitározni, amit a gimnázium alatt egy zenekarban folytattam. Mivel már akkor én írtam a saját dalaink ének részét, elkezdtem énekelni. A Kővirágok Musical iskolában sajátítottam el az éneklés alapjait. Több formációban is kipróbáltam magam például MashUp nevű duónkkal (későbbiekben trió: Kocsány Marianna, Lieber Gábor) elsődlegesen ismert régi/új pop zenéket mixeltünk össze egy dallá. Mindig is tudtam, hogy csapatban képzelem el a zenélést, mert a legszebb harmóniákat egyedül nem lehet megvalósítani. Már csak a megfelelő emberekre vártam, de szerencsére 2011-12-ben rá találtam a ByTheWay tagjaira és így megindulhatott a munka. Eddig is számos koncertünk volt már együtt, de az X-Faktortól várjuk az igazi áttörést. Szeretném, ha a zenénkért szeretnének az emberek. Egyelőre én foglalkozom a csapat saját dalainak hangszerelésével, keverésével és felvételével.

     

    A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…

     

    Amikor rövid szakítás után újra összejöttem a barátnőmmel! Az felejthetetlen volt:)

     

     

    Vavra Bence

     

    Életkor: 19

     

    Családi állapot: kapcsolatban

     

    Hajszín: fekete

     

    Szemszín: barna

     

    Csillagjegy: Vízöntő

     

    Magasság: 192 cm

     

    Hobbi: ének, zongora, kosárlabda, és nagyon szeretek a barátaimmal lenni

     

    Kedvenc szín: bordó

     

    Kedvenc étel: chili con carne

     

    Kedvenc film: Az Árva, Őfelsége pincére voltam

     

    Kedvenc előadó: Alex Clare, Dirty Loops

     

    Kedvenc tárgy: matematika

     

    Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: érettségi

     

    Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

     

    11 évig tanultam zongorázni, nagyon sokat köszönhetek

    zongoratanáraimnak, emberséget is tanultam Tőlük. Dráma tagozatos gimnáziumba jártam Debrecenben.

     

    Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

     

    Zongora tanulmány a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában

     

    Zenéltem Debrecenben Péteri Márk barátommal néhány helyen

     

    ByTheWay akusztikus koncertek

     

    A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…:

     

    A 18. szülinapomat megünnepeltük a baráti társaságommal

                    


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 7
Heti: 3
Havi: 10
Össz.: 3 941

Látogatottság növelés
Oldal: ByTheWay
Csajosan-csajos :) - © 2008 - 2024 - imposibblelife.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »